Laktanya lobbi

A megyeszékhely első embere, dr. Ipkovitch György polgármester a Savaria laktanya bezárás megelőzése érdekében folyamatosan tárgyal a kormánnyal, hiszen még nem fogadták el a laktanyabezárásról szóló határozatot. A Nyugat úgy tudja, hogy a jövő héten Szombathelyre érkező miniszterelnöknél is próbál lobbizni a polgármester. Mint ismeretes, augusztus első hetében a Honvédelmi Bizottság Táborfalvára kihelyezett ülésén Juhász Ferenc miniszter bejelentette, hogy befejeződött a védelmi felülvizsgálat első szakasza. A tervek szerint több laktanya és katonai repülőtér megszűnik, köztük a szombathelyi Savaria kiképző központ is. Ez a hír nagy megdöbbenést okozott a városlakók körében, hiszen Juhász szombathelyi látogatásai során többször kijelentette, hogy a Hadügyminisztérium számol a Savaria Kiképző Központtal.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek