Idén is kevesebb lesz az elsős, a KLIK most összesíti a jelentkezéseket

Még a héten postázzák a felvételi értesítőket azoknak a családoknak, akik gyermeküket a szombathelyi tankerülethez tartozó iskolákba íratták. Szombathelyen idén 1074 gyermek éri el az iskolaköteles kort, de csak 589-et küldtek szüleik állami fenntartású iskolába. A kicsik harmada életkora ellenére plusz egy évet az óvodában marad.

A szülők döntését mindenhol figyelembe vették: senkit sem utasítottak el abból az iskolából, ahová jelentkezett. Arról már korábban beszámoltunk, hogy szeptembertől átveszi a Reguly iskolát a német nemzetiségi önkormányzat, az új épületbe költöző, egyházi fenntartású Brenner János Általános Iskolába pedig a korábbi éveknél többen jelentkeztek. Arról, hogy melyik iskolába hányan kérték felvételüket a KLIK csak az adatok összesítése után ad információt.

Tanévnyitó a Bolyaiban
Tánczos Mihály

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek