Kovács László Körmenden járt

Kovács László külügyminiszter, a Szocialista Párt elnöke Körmendre látogatott, ahol több mint 200, a megye területéről érkezett szocialista párti aktivistának tartott tájékoztató fórumot. A politikus szólt a pártjának programjáról és a tervezett toronyi lignitbánya megnyitásának megakadályozásáról is. Kovács a rendezvény után sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, jó hangulatú beszélgetés folyt a párt tagjaival, több hasznos javaslat és kritika is elhangzott. A tervezett lignitbányával kapcsolatban Kovács László kijelentette, a gazdasági fejlődés nem mehet a környezet rovására. A pártelnök úgy látja, hogy a bányanyitás megakadályozásához nincs szükség törvénymódosításra, ugyanis a települési rendezési tervek alkalmasak erre. Mindezek ellenére a Vas megyei szocialista képviselők megszavazták a törvényjavaslatot, ezzel is jelezve elkötelezettségüket.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek