A munkahelyhiány, a természeti katasztrófák és a bűntények miatt Olaszországban több falu áll teljesen üresen. Három olasz település viszont most kedvező ajánlatával népesítené be területét. Azért, hogy ne váljanak szellemvárossá, mindössze 1 euróért kínálják házaikat, igaz, komoly feltétele van a tulajdonszerzésnek. Fel kell újítani a történelmi jelentőségű épületeket, van amelyikre 18 ezer eurót, azaz 5 és fél millió forintot kell költeni. A most kiárusított házak többsége még az 1800-as években épült. Mutatjuk őket:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!