Keserédes éjszakám volt ez a tegnapi a szombathelyi WSSZ-ben, és nem azért mert egy pillanatig is rosszul éreztem magam, sőt! Csak szembesülni azzal, mit is vesztettünk, mi szombathelyiek és mi magyarok az elmúlt tíz évben, az megrázó. Nem voltam felkészülve ekkora kontrasztra. Hogy ennyire szabadon lehetett színházat csinálni akkor, és időközben mennyire elfogyott a levegőnk.
Nem a társulat vagy a 9700 miatt, dehogy, az egyik legjobb dolog, ami ebben a városban az elmúlt tíz évben történt, hogy lett egy ilyen saját színháza.
Nem egy operettes-zenés-táncos, ahogy annak idején az első tervek szóltak, hanem épp egy ilyen. Nem is ragozom, mi lenne Szombathellyel, és velem, ha annak idején, 2009-ben Ipkovich Györgyék stadiont akartak volna, és nem mindenáron színházat. Gyors fejszámolás, vélhetően 80-100 darabját láttam, elfogult vagyok.
Ma már elképzelhetetlen ez - ahogy az is, hogy az MSZP színeiben Ipkovich György 2008-ban polgármesterként úgy nyert választást, hogy bár tudta, hogy Jordán Tamás beígért neki egy színházalapítást, mégsem hozta elő a kampányában. Csak választások után állt elő vele. Jól tette, így lett a színházalapítás közös ügy: a közgyűlésben akkor mindenki tudta, átérezte, hogy léteznek hosszútávú célok, amikért érdemes kiállni.
Épp ezért, sokáig vacilláltam, pár órával a kezdés előtt is, hogy elmenjek-e vagy maradjak otthon, újranézzem-e a 9700-at. Eufórikus időszak volt ez 2009-ben - ahogy Jordán Tamás is visszaemlékezett később. Újságíróként is maradandó élmény volt részese lenni. Nem akartam utólag sem csalódni - látni azt, hogy ez a nyitódarab mégsem volt olyan frenetikus, ahogy eddig emlékeimben élt.
Végül csak rávett a kíváncsiság, és beültem rá.
Az első 20 percben még oldódnom kellett, kicsit sok volt a felvezetés, a szombathelyi kulturális bizottság ülése. Aztán Jordán Tamás lokális fixált időgépe bennem is elindított valamit, az időutazással elkapott a gépszíj. A teltháznyi közönséggel fetrengtem én is a röhögéstől, a Sobri Jóskánál szó szerint majd megfulladtam, de a boszorkányégetésre se emlékeztem már, zseniális a visszafelé lejátszott jelenet.
Elfejetettem, hogy az itt csak egy kamerás felvétel, a végén kijárt a hatalmas taps is, akár 10 éve.
Jó előadás ez most is, elfogultság nélkül.
Erő, lelkesedés sugárzik belőle, 10 év után is. Jobb is, mint ahogyan emlékeztem rá. Kinek rémlett már, hogy ennyi ma is ütős poént írt Egressy Zoltán, mekkora tehetséggel és kreativítással rendezett Dömötör Tamás, mekkora elánnal és tehetséggel játszott ott akkor annyi mindenki, Kelemen Zoli, Szabó Tibke, Jordán Tamás, Kiss Mari, Trokán Péter - és sorolhatnám.
Csak az jár a fejemben, azóta is, mennyit vesztettünk azóta.
Nem a színházban. Színházon túl.
Mennyivel élhetőbb, szabadabb, kreatívabb ország volt az akkori. Egy ilyen darabbal indulhatott egy színház? Így? Ti ezt el tudjátok most képzelni?
Hogy a jobb - és baloldal együtt tudott a saját karikatúráján röhögni? Ahol a helyi köztévében, premier után megszólal az akkori fideszes ellenzék is, és örült ennek a bemutatónak? Lehetett ezt, lehetett így?
Akkor a jobb és baloldali szombathelyi politikusok közül egyaránt eljöttek páran, ehhez képest egyetlen mostani kormánypárti nem volt kíváncsi erre pezsgőtlen, pogácsátlan, mégis felemelő és őszinte szombathelyi ünnepre.
Ez van.
Visszaadni jobban nem is tudom, de felvettem a vetítés után beszélgetésekből részleteket. Aki nem volt jelen, azoknak is érdekes lehet
Itt például Jordán Tamás mesél arról, hogyan is kezdődött, miként lett 10 éve Szombathelynek hosszú évtizedek után színháza:
Trokán Péter, Kiss Mari, Szabó Tibor és a többiek, szám szerint legalább 14-en a régi társulatból mesélnek arról, hogy is zajlott ez a csapatépítő tréninggel is felérő első szombathelyi próbafolyamat:
Szabados Misi bejelentkezett Kanadából, baranta nélkül is Hajrá Szombathely, Hajrá Haladással köszöntött!
Szombathelynek van színháza! (A 9700 premierje)
Feri Bácsi színházat csinált a Szaratov hűtőszekrényből eszkábált időgéppel. (Feri bácsi szerepében: Jordán Tamás. Jordán Tamás szerepében: Feri bácsi.) Péntek este megtörtént a varázslat, a Hemóból valódi zenés-táncos színház lett. Köszönhetően a szombathelyi társulatnak és közönségének. Ugorjunk neki még egyszer... a laptop az imént egy villanással felmondta a szolgálatot, benne a majdnem kész cikk.
