Megvált posztjától az igazgató

A nyár közepén kipattant botrány - hatmillió forintot sikkasztott az üzletágvezető, melyhez egy pénztáros is asszisztált - nyomán a Magyar Külkereskedelmi Bank belső revizorai egymásnak adták a szombathelyi Széll Kálmán utcai fiók kilincsét.
A nyár közepén kipattant botrány - hatmillió forintot sikkasztott az üzletágvezető, melyhez egy pénztáros is asszisztált - nyomán a Magyar Külkereskedelmi Bank belső revizorai egymásnak adták a szombathelyi Széll Kálmán utcai fiók kilincsét.

Az ellenőrök arra voltak kíváncsiak, segítette-e még valaki a gyanúsítottakat, és történtek-e más szabálytalanságok a fióknál.

A vizsgálat lezárult, s bár - a Nyugat információi szerint - még nem készült az összegző jelentés, a fiókvezetője önként vált meg a posztjától. Egy másik, korábban felfüggesztett pénztárosnak pedig útilaput kötöttek a talpa alá. Az illető olyan szabálytalanságokat követett el, amely miatt a kollektív szerződésben is rögzített legsúlyosabb büntetést kiszabhatták.

A fiókigazgató esete nem vehető egy kalap alá a többiekével. A revizorok az ő felelősségét nem állapították meg - annál is inkább, hiszen szabadságon volt, amikor az ominózus bűnesetet végrehajtották -, de közös megegyezéssel végül is megszűnt a munkaviszonya. A tíz ember munkájáért felelős igazgató úgy vélte, ezzel a lépéssel helyreállhat a bank iránti bizalom.

A következő hetekben a szombathelyihez legközelebb eső, soproni fiók vezetője igazgatja a vasi egységet. A fiókvezető posztra állítólag nyílt a verseny, nem csupán a belső munkatársak között néznek körül, hanem pályázatot is kiírnak a közeljövőben.

Somos

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet