A pusztulás virágai a Domusnál

A szombathelyi Derkovits-lakótelepen járva folyton beleütközünk a 80-as évek építészetének minden vasból, és betonból, de főleg betonból álló szépségébe.

A városrész ékköve a Domus üzletközpont, amely arra épült, hogy kiszolgálja a környék dolgozó népét. Ahogy közeledünk a vasbeton épületkomplexum felé, kitárul előttünk a kommunista múlt mennyei kapuja a maga műmárvány lépcsőivel.

Domus
Egy átlagos kép eső után
Nagy Róbert

A Derkovits városrészt 1963-ban kezdték el építeni, így az itt álló épületek már 50 körül járnak, és elég rendesen átadták magukat az enyészetnek. Igaz, a panelházakat szigetelték, de a négyemeletesek már nem voltak ilyen szerencsések. A kettő között az egyetlen apró különbség nem az, hogy a négyemeletesek lakói nemtörődömök lennének, hanem az, hogy ők képtelen voltak megszabadulni rosszul működő lakásszövetkezetüktől.

Domus
Domus
Nagy Róbert

A másik véglet pedig maga a Domus, ami olyan, mint egy posztapokaliptikus senkiföldje. Egy magára valamit is adó Mad Max film remake-t minden további nélkül forgathatnának itt, és a környéket néha ellepő hajléktalanokat még csak sminkelni sem kellene a statisztaszerephez.

Domus
Enyészet minden formában
Nagy Róbert

Szóval, az épület rohad, beázik, mállik, foszlik, hullik szét, vagyis megtesz mindent, amit egy pusztuló épületnek csak tennie kell. A kérdés az, hogy az illetékesek miért nem tesznek semmit azért, hogy a jelenlegi, már-már életveszélyes helyzetet megszüntessék? Esetleg szeretnék megvárni, amíg a természet végérvényes és visszafordíthatatlanul visszafoglalja magának ezt a területet?

A falak és a fundamentum repedésiből kinövő növények, az itt-ott megbúvó különböző élőlények, állatok látványa határozottan érdekes. Az emeleten lévő, utólagosan telepített csigalépcső leküzdése után pedig megrázó élmény fogadja az oda tévedő, gyanútlan nézelődőt: néhány kósza kábel képében, melyekről csak remélni tudjuk, hogy áramtalanítva vannak.

Domus
A pusztulás virágai
Nagy Róbert

A cukrászda vendégcsalogató neonfényén pihenő döglött galambra hasonlító kábelkötegek látványát már rezignáltan vesszük tudomásul, ahogy a műmárvány lépcsőkön hatalmas tócsákban visszamaradó esővizet is.

Ez utóbbi már csak azért is probléma, mert a lépcsők elméletileg fedettek, a burkolatnak pedig megvan az a tulajdonsága, hogy ha nedves, legalább annyira csúszik, mint a jég. A beázás azonban nem csak a kinti területen okoz problémát, hanem egyes üzlethelyiségekben is. Esőben bármit is keressünk itt, biztos, hogy nem ússzuk meg szárazon.

Rónai Károly építészmérnök, a DERKOVITS KÖZPONT tervezője a következő képet bocsátotta rendelkezésünkre:

1976 Augusztus 19.
Rónai Károly építészmérnök, a DERKOVITS KÖZPONT tervezője

Kollégánk is fotózott a környéken tavaly, nézze meg az akkori képeket is.

Domus
Garai Antal Atom

És ilyen volt régen, a szép időkben:

Domus
Épülőfélben
Archív

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet