Ebben a tanulmányi félévben is megrendezte hagyományos szakmai napját az ELTE szombathelyi campusának Sporttudományi Intézete. A program a jövőbe mutatás és a kiválóságok előtti tisztelgés jegyében zajlott: felavatták az egyetem hatvanmillió forintos beruházással idén korszerűsített terhelésdiagnosztikai laboratóriumát és az emlékfalat, amelyen az intézményhez kötődő olimpikonok nevei olvashatók.
A laboratórium az elmúlt években közel százmillió forint támogatást kapott, idén hatvanmillió forintból tudtak új eszközöket beszerezni.
A falon annak a húsz, az ELTE SEK-hez, illetve jogelőd intézményeihez kötődő hallgatónak és oktatónak a neve szerepel, akik edzőként vagy versenyzőként akkreditált résztvevői voltak az ötkarikás játékoknak.
Az alma mater büszkeségei: Antalovits Ferenc, Márkus Erzsébet, Tamtom Péter, Iváncsik Gergő, Gyurka János, Csoknyai István, Konkoly Csaba, Ligeti Dániel, Kiss Szilárd, Halász Bence, Gyurátz Réka, Németh Zsolt, Németh László, Annus Adrián, Kálovits Anikó, Kívés István, Preisinger Sándor, Szántó Kornél, valamint a már elhunyt Csollány Szilveszter és Dobra László.