Hétfő este fáklyás felvonulást tart a Tisza Celldömölkön - a gyerekvédelem és celldömölki Hegyi Ildikó mellett állnak ki

A szervezők mindenkit várnak, hogy együtt álljanak ki az összefogás és a bátorság mellett.

2025. október 27-én 18:00 órakor békés, fáklyás felvonulásra hívják a helyi lakosokat és szimpatizánsokat Celldömölkön a Ság hegy aranya nevet viselő Tisza szigetesek. A szervezők mindenkit várnak, hogy együtt álljanak ki az összefogás és a bátorság mellett.

Részletek:
Gyülekező: 17:30 – Celldömölki SPAR parkoló (Sági u. 22.)
Indulás: 18:00
Útvonal: kb. 1,3 km hosszú, célpont a Szentháromság tér

Program:
a felvonulás után zene, színpad, beszédek a gyermekvédelemről, idősgondozásról és a védőnői szolgálatról. A rendezvény kiemelten a közösségi támogatásról és a „Hegyi Ildikó mellett való kiállásból” indult, mára azonban a helyi közösség erejéről és egységéről szól – hangsúlyozzák a szervezők.
Az eseményen részt vesz „Bruti” is, aki személyes jelenlétével és támogatásával áll a kezdeményezés mögött.

Hegyi Ildikó, aki korábban 15 éven át dolgozott gyámügyi ügyintézőként Celldömölkön, a Tisza Párt elnökének, Magyar Péternek adott interjúban beszélt a gyermekvédelem problémáiról és saját tapasztalatairól, amelyről mi is beszámoltunk Buszon cipelt négynapos csecsemő, havi nettó 150 ezres fizetés: egy korábbi Vas megyei gyermekvédelmi dolgozó vallomása 2025. October 11. 14:15

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek