Hát Sándorok, ma nem hoztatok zsákban meleget - Hidegfront fújta el a tavaszunk

Józsefek, holnap rajtatok a sor! Ma még többfelé, kedden már csak délen lehet számítani esőre, egy-egy záporra. Havazni viszont sehol sem fog.

Hétfőn hidegfront érkezik, napközben főként a Dunántúlon és északon eshet, majd kora este, éjszaka kelet felé mozdul a csapadéktömb, és ezeken a tájakon is számítani kell esőre, egy-egy záporra. Kezdetben az Alföldön ugyanakkor még több órára kisüthet a nap. Sokfelé élénk, erős lesz a északira-északnyugatira forduló szél. Délután a Dunántúlon és északon 6-12, az Alföldön 13-17 fok közé melegszik a levegő. Hidegfronti hatás várható - jelenti az idokep.hu.

Marad a szél, de szárazabb napok jönnek

Kedden sok felhő lesz felettünk, majd délután az északnyugati tájakon már szakadozottabb lehet a felhőzet, itt hosszabb időre a nap is kisüthet. A déli tájakon néhol kisebb eső, egy-egy gyenge zápor még előfordulhat. Élénk, erős lesz az északias szél. A legmagasabb hőmérséklet 9 és 14 fok között alakulhat.

Szerdán sok napsütésre, kevés felhőre számíthatunk, csapadék sehol sem várható. Továbbra is élénk, erős lesz az északias szél. Délután 9-15 fokot mérhetünk.

30 napos időjárásjelentés
Nyugat.hu

Csütörtökön melegfronti felhőzet szűrheti, zavarhatja meg a napsütést, viszont csapadék nem valószínű. A kissé szeles időben 10-15 fok közé melegedhet a levegő. Pénteken a változóan felhős-napos időben csak egy-egy helyen fordulhat elő átmenetileg kisebb eső, gyenge zápor. Az élénk, erős északnyugati szélben 15-20 fokot mérhetünk.

(Forrás: Időkép.hu)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás