Ma reggel becsöngettek az iskolákban, így a reggeli órákban elég döcögősen ment a közlekedés. Sok dugó volt a város csomópontjainál, de ez annyira nem is meglepő. Viszont beteljesült az is, amitől mindenki félt: mi is megírtuk, hogy a Rohoncin a hídfelújítás miatt kilométeres sor állt az Oladi városrészen, így a rövidke, sokaknak mindössze ötperces út húszpercesre nyúlt.
Az iskolakezdés a szülők rémálma, hiszen akik kocsival viszik a gyerekeket, azoknak a dugókkal vívott hősies küzdelem után még a parkolással is meg kell birkózniuk. Amúgy is nehéz parkolóhelyet találni, de ilyenkor reggelente konkrétan lehetetlen. Ez a kérdés pedig minket is foglalkoztatott, így hát körülnéztünk, hogyan is ment ez az egész az első tanítási napon.
Jártunk például a Paragvári Utcai Általános Iskolánál, ahol meglepetésünkre, a szokottnál jóval kisebb volt a forgalom. Ebben szerepet játszott az is, hogy a vezetőség úgy döntött, kinyitják az udvart, hogy oda is be tudjanak menni autóval a szülők. De holnaptól nagy valószínűséggel más lesz a helyzet, akkor már nem biztos, hogy engedni fogják ezt.
A Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium előtt is egész gördülékenyen mentek a dolgok. Kollégánk páholyból szemlélte az eseményeket: ha felszabadult egy hely, rövid időn belül szépen el is foglalták, a bejárat előtt pedig gyorsan kipattantak a lurkók az autókból, majd a szülök tovább is álltak.
Szétnéztünk még a Neumann János Általános Iskola, a Brenner János Általános Iskola és a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium körül is. Jól szemügyre is vettük a szép nagy parkolókat, az utcákat meg az ott álló autók tömegét. Kisebb-nagyobb szabálytalanságok árán, de telítve volt minden: nem mindenkinek sikerült beállni a vonalak közé és volt, akit az se érdekelt, ha elállta valaki útját.
A képekre kattintva a galériát is meg lehet tekinteni!