A Fidesz a budapesti Bem téren tartja ünnepségét az 1956-os forradalom 70. évfordulóján - közölte az ellenzéki párt sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel. Az október 23-i rendezvényen felszólal Áder János volt köztársasági elnök.
Havasi Bertalan tájékoztatása szerint az ünnepségen beszédet mond Schmidt Mária történészprofesszor és Bóka János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is.
Szintén hétfőn derült ki, hogy bár Békemenet nem lesz a nemzeti ünnepen, Zászlómenet
Ha Békemenet nem is, de Zászlómenet lesz október 23-án October 12. 09:13 viszont igen - amit az 56 Lángja Alapítvány szervez. A szervezet közleménye szerint az esemény jelmondata a „No war, no gender, no migration - Isten, haza, család” lesz, ami korábban a CÖF által szervezett Békemenet jelszava is volt.
Az 56 Lángja Alapítványt egyébként rendszeresen támogatta a Fidesz hivatalos pártalapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, vezetője pedig az a Szilágyi Ákos, aki a jellegzetes pólóival szokta felhívni magára a figyelmet fideszes rendezvényeken.