2018-ban támogatást nyert az Old roots, new stories című Erasmus+ projekt, amelyre közösen pályázott a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium három másik partner intézménnyel: a németországi Gymnasium Wertingen, a spanyolországi Gabi Pere Vergés Escola Verda, az olaszországi Liceo Scientifico Statale Riccardo Nuzzi iskolákkal.
Az együttműködés közös nyelve az angol volt, így a szövegírás és filmkészítés, valamint a külföldi társakkal történő kapcsolattartás során fejlődött a nyelvtudásuk, erősödött a kommunikációs készségük.
A kultúrák közötti hasonlóságok megértését, a különbözőség elfogadását segítették azok a feladatok, amelyek a legendák, babonák és szetereotípiák kutatására és hatásáira fókuszáltak. A projektben a celldömölki gimnáziumból összesen 24 tanuló vett részt.
Minden résztvevő egy alkalommal az egyik partnerországba utazhatott, hogy az ottani iskolában a projekttémán dolgozzanak együtt külföldi társaikkal.
A tanulók vendéglátó családoknál laktak, ahol idegennyelvi környezetben kommunikáltak és megismerhették a külföldi családok szokásait. A munka mellett a diákok kirándulásokon is részt vettek, melyeknek célja az volt, hogy az adott ország mindennapjaiba és kultúrájába is betekintést nyerhessenek.
A munka internacionális csoportokban valósult meg, ahol az általános témákat altémákra tagolva dolgozták fel a résztvevők. Az eredményeket prezentációkban mutatták be társaiknak. A magyarországi projekttalálkozóra a vírushelyzet miatt nem kerülhetett sor, így a projekt utolsó szakaszát online módon fejeztük be a partnerekkel.
Bízunk benne, hogy a pandémia elmúltával újra együtt tudunk dolgozni partnereinkkel egy újabb projekten.