A Civil Közoktatási Platform az érettségiről

A CKP álláspontja a döntéshozók életveszélyes felelőtlenségéről és el nem végzett feladatairól.

Az alábbiakban közzé tesszük a CKP szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelét és állásfoglalását:

Az utolsó pillanatig nem szeretnénk feladni a reményt, hogy akár a döntéshozókat, akár a szélesebb társadalmat sikerülhet arról meggyőzni, hogy a jelenleg érvényes körülmények között megtartott érettségi olyan komoly kockázatokkal jár, amit egészen egyszerűen nem vállalhat fel semmilyen politikai szereplő. Nem használhatja ki az információkkal jóval kevésbé ellátott szülők és diákok érthetőn kissé beszűkült vágyát: túl lenni rajta! Nem használhatja ki az elszigeteltség nyomasztó hatását; történjen már valami, hadd mozduljunk.

Az alábbi állásfoglalásunkban arra szeretnénk rámutatni, hogy számos egyéb lehetőség kínálkozik az érettségiről való gondolkodás közben, melyek jóval kevésbé veszélyeztetnek több százezer embert - ahogyan azt más országokban is sikerült megoldani, ahol volt ehhez szakértelem és politikai akarat.

Szeretnénk arra is rámutatni, hogy az oktatás vészhelyzeti irányítását láthatóan egy arra alkalmatlan ember kapta a kezébe. Ahelyett, hogy a vészhelyzetben logikusan keletkező oktatási igényeket, szükségleteket térképezné fel, az irányítói feladatokra koncentrálna, együttműködésekkel a lehető legtöbb információt gyűjtené össze okos döntésekhez, arrogáns, szemellenzős, a helyzetet nem értő módon tudomást sem vesz a felelősségeiről- nem tárgyal, nem gondoskodik, ötletelgetései észszerűtlenek és életszerűtlenek, számos kulcskérdést megválaszolatlanul hagynak.

 

Megértjük, hogy a világjárvány idején felelős és nehéz döntések sora összeegyeztetni, mérlegelni a sokféle szempontot (egészségügyi, oktatási, gazdasági, szociális), ám elvárjuk, hogy minden körülményben az emberi élet védelme legyen az első. Bármely intézkedés a jelen helyzetben igen komoly és nagy körültekintéssel összeállított egészségbiztonsági, kockázatcsökkentő intézkedéseket vár el. Ez nem történt meg. Ezeknek a biztosítását elvárjuk mind az érettségi, mind pedig majd az iskolák újranyitásáról való gondolkodás esetében.

"A Civil Közoktatási Platform ismételten tiltakozik a veszélyhelyzetben megtartott érettségi ellen, amely a Magyar Orvosi Kamara levele szerint is számottevő kockázattal jár. Maruzsa Zoltán a május 4-i megrendezésről hozott végső döntést komolytalan, egyeztetésnek nevezett „rákérdezésekkel” indokolta meg. Ezeken az egyeztetéseken azonban lényegében csak az volt a kérdés, hogy május 4-én rendezzék-e meg a teljeskörű írásbeli vizsgát, vagy egy-két héttel halasszák el azt. Holott mint számos javaslat és számos ország gyakorlata mutatja, a kormányzatnak rengeteg más lehetősége lenne akár az időpont meghatározására, akár a vizsga részleges vagy teljes elengedésére, a vizsgázók és a vizsgák számának csökkentésére.

Úgy látjuk, hogy a kormányzat az érettségi aktusát csupán eszközként használja fel annak érdekében, hogy demonstrálja: időszerű és lehetséges a megszorítások lazítása. Teszi ezt úgy, hogy figyelmen kívül hagyja nagyjából 90-95.000 ember – köztük számos veszélyeztetett csoporthoz tartozó – és családtagjaik, azaz közvetlenül nagyságrendileg 300.000 ember egészségbiztonságát.

Az elfogadhatatlan döntés mellett felháborodással kell megállapítanunk, hogy az oktatási kormányzat és személy szerint Maruzsa Zoltán azt sem tartja fontosnak, hogy tájékoztatással, útmutatással, jogszabály-módosítással segítse a kockázatok csökkentését, és mérsékelje a részt venni nem tudók/akarók veszteségét.

Elvárható, sőt, elengedhetetlen, hogy az érintettek egészségének, életének védelmében:

• Maradéktalanul vegyék figyelembe a Magyar Orvosi Kamara Járványügyi kockázatok csökkentésére tett ajánlását, és gondoskodjanak arról, hogy megtörténjenek azok az intézkedések, amelyek a MOK szerint a résztvevők  vizsga utáni követése érdekében szükségesek.

• A kormány biztosítsa a szükséges eszközöket (például: maszk, kesztyű, fertőtlenítőszerek stb.).

• Sürgősen történjen meg az érettségi vizsgaszabályzat részletes, tételes (átmeneti) módosítása a kockázatok csökkentése érdekében (például: ne legyen kötelező a felügyelőtanárok óránkénti váltása, kontaktusmentesen lehessen leadni a feladatlapokat stb.).

• Adjanak ki sürgősen részletes, alternatívákat is tartalmazó eljárásrendet az iskolák számára arról, hogyan tehetik lehetővé a biztonságos lebonyolítást (például: Iskolánként minden érettségiző diák kontaktmentes mozgásának pontos időzítése és megtervezése, folyamatosan nyitott ajtók stb.).

Elengedhetetlenül szükséges a járványügyi vészhelyzetből adódó egyéni élethelyzetek miatt még legalább annak biztosítása, hogy aki nem megy el most érettségizni, annak a következő vizsgáig maradjon meg a tanulói jogviszonya. Ezekre az intézkedésekre akkor is szükség van, ha az észszerűségnek engedve sor kerülne a vizsga elhalasztására, a vizsgafeltételek módosítására.

Mindez az intézkedési és döntési jogkörrel felruházott Maruzsa Zoltán feladata, és minden olyan következmény, amely gondatlansága, arrogáns kompromisszumképtelensége miatt következik majd be – az ő felelőssége is! Felelősség terheli továbbá a kormányt, és Orbán Viktort is személyesen: azzal, hogy nem a résztvevők számára legbiztonságosabb megoldást választották – sem lebonyolításban, sem időben –, közvetlenül tesznek kockára emberi életeket.

Előre jelezzük, hogy az iskolák újranyitásának esetében is a biztonsági megfontolások figyelembevételét, valamint a biztonsági feltételek átgondolt kidolgozását és maradéktalan biztosítását várjuk el – természetesen széleskörű, valódi egyeztetések közepette."

2020. 04. 27.

Civil Közoktatási Platform Ügyvivő Testülete: Ercse Kriszta, Fodor Katalin, Juhász Ágnes, Pilz Olivér, Szűcs Tamás, Törley Katalin

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet