A csőd szélére sodródott tizenhárom német futballklub a járvány miatt

Az első osztály csapatai közül egy május végére, három másik június végére kerülhet nehéz helyzetbe.

A 36 német első és másodosztályú labdarúgóklub közül tizenhármat csőd fenyeget a koronavírus-járvány miatti leállás következtében. A Kicker sportlap szerint a másodosztály együtteseinek különösen nagy csapás a mostani helyzet, az ottani 18 csapat fele van csődveszélyes helyzetben. A beszámoló kiemeli, ezek közül hét klubbal szemben május végén csődeljárás indulhat, amennyiben addig sem indul újra a labdarúgóélet Németországban. A jelenlegi televíziós közvetítési szerződés újabb részletének kifizetése május elején esedékes, ám a mérkőzések hiányában erre nem fog sor kerülni. Az első osztály csapatai közül egy ugyancsak május végére, három másik június végére kerülhet nehéz helyzetbe. Számítások szerint amennyiben nem játsszák le a szezonból hátralévő kilenc fordulót, az együttesek 750 millió eurótól esnek el.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek