A csodával meggyógyult férfi is ott volt Teréz anya szentté avatásán

Százezer zarándok előtt zajlott a Ferenc pápa által celebrált szentmise.

2003. október 19-én avatták boldoggá Teréz anyát. Ez volt az első lépés ahhoz, hogy ma a Vatikánban egy szabadtéri szentmisén Ferenc pápa szentté avassa a nővért.

Teréz anya
http://9126-presscdn-0-46.pagely.netdna-cdn.com/

Teréz anya 1910 augusztus 26-án született Szkopjéban. 1931-ben utazott először Indába, azzal a céllal, hogy ott missziós nővér legyen. Kezdetben egy kalkuttai iskolában földrajzot és hittant tanított. 1946-ban egy indiai vonatút során döbbent rá arra, hogy az országban milyen mértékű szegénység és nyomor van. Felhagyott addigi életével és elhagyva a kolostort, egészségügyi ápolónői képzésre ment, majd nemsokára megnyitotta első nyomortelepi iskoláját.

1950-ben pápai jóváhagyást kapott saját rendje megalapítására. Ezt követően alakult meg a Szeretet Misszionáriusai. Teréz anya halálakor a rend a világ 123 országában 610 missziót működtetett, ahol több mint 4000 apáca és több mint 100 000 önkéntes ápoló dolgozott.

Teréz anya halála után két csodát is "tett". 2002-ben egy nő állította, hogy hasi daganata gyógyult meg attól, hogy a hasán tartott egy Teréz anya képével díszített medált. 2008 decemberében pedig egy brazil mérnök gyógyulását tulajdonították a nővérnek. A férfi komoly agytályogban szenvedett, a műtőben pedig, közvetlen a műtét előtt egyszer csak felült és teljesen gyógyulva kisétált a kórházból. Az orvosi vizsgálatok is bebizonyították, hogy tünetmentes. A férfi és családja is Teréz anyához imádkozott betegsége és műtétje ideje alatt is. A Vatikán így Teréz anyának tulajdonította ezt a csodát.

A most már szent nővér 1979-ben egyébként Nobel-békedíjat is kapott. Ma százezer zarándokot vártak a Vatikánba, 600 újságíró akkreditált a szentmisére. A Szent Péter teret három zónára osztották a biztonsági előírások miatt, a tér feletti légteret pedig lezárták. Az államfők és egyházi vezetők mellett jelen volt az a brazil mérnök is, aki agybetegségéből gyógyult fel.

Teréz anya
http://cp91279.biography.com/

A mise nagy része latinul zajlott, ám voltak benne angol részek is, mint például a felolvasás. Teréz anya ereklyetartó keresztjét pedig egy indiai művész készítette el. A szentté avatási szentmisét most először panorámás, tömeges csoportképpel rögzítik, amelyen minden egyes résztvevő pontosan és kinagyítva azonosíthatja magát.

Szeptember 5-én, Teréz anya halálnak napján, most először ünnepli a Katolikus egyház a szent ünnepnapját. Ünnepi szentmisét celebrálnak ismét a Vatikánban, majd hétfőn és kedden a lateráni Szent János bazilikában állítják ki a szent ereklyéit.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet