A DK ezer maszkkal és tartós élelmiszerekkel segíti a gyöngyöspatai roma önkormányzatot

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány feladata lenne, hogy segítsen a leszakadó családokon.

A koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben több ezer család került kilátástalan helyzetbe. Köztük a legkiszolgáltatottabbak a hátrányos helyzetű térségekben élő, szegény, roma családok. A Demokratikus Koalíció szerint a kormány feladata lenne, hogy segítsen a leszakadó családokon, ezért azt javasoljuk, biztosítsanak  500 milliárd forintot az önkormányzatok szociális feladatainak ellátására és a hátrányos helyzetű térségekben élő emberek támogatására. Mi, európai magyarok pedig minden segítséget megadunk a rászorulóknak, gondoskodunk róluk. Ezért juttattunk el tartós élelmiszereket és ezer darab maszkot a rászoruló gyöngyöspatai családoknak, hiszen az emberi élet nem játék, kötelességünk megóvni. - áll a párt sajtóközleményében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek