A főváros fizetőképtelenségét kimondó határozattal vonultak Karácsonyék a Karmelitához

Át is tudták adni.

A főváros fizetőképtelenségét kimondó határozattal vonultak Karácsonyék a Karmelitához - írja a Telex. Az épületnél kordon várta a menetelőket, viszont később kijött egy nő, aki átvette a főpolgármestertől a határozatot.

Az MTI tudósítása szerint a mai fővárosi közgyűlést kivételesen a BKV Zrt. kelenföldi buszgarázsában tartották. Az ülésen a Tisza Párt képviselői nem vettek részt, azzal az indoklással, hogy nem kívánnak statisztálni a kormány politikai cirkuszához.

A határozat szerint a Fővárosi Közgyűlés felszólítja a kormányt: folytassa a főpolgármesterrel a tárgyalásokat annak érdekében, hogy az alaptörvényben rögzített fenntartható költségvetési gazdálkodás elve ténylegesen érvényesülhessen a Fővárosi Önkormányzat költségvetési gazdálkodásában.

A végső határozati javaslatot a közgyűlés 12 képviselője támogatta, a Fidesz frakció 10 tagja tartózkodott, a Tisza Párt képviselői pedig - azzal az indoklással, hogy nem kívánnak statisztálni a kormány politikai cirkuszához - nem vettek részt az ülésen.

A közgyűlés ülésére az adott alkalmat, hogy Gulyás Gergely Miniszerelnökséget vezető miniszter kinyilvánította: a kormány kész segíteni a fővárosnak a működőképesség fenntartása érdekében. Ehhez viszont a fizetésképtelenség kinyilvánítását várja a közgyűléstől.

A Fidesz frakció módosító javaslatában az szerepelt, hogy a közgyűlés mondja ki a fizetésképtelenséget, ám ezt a közgyűlés többsége nem támogatta.

Ugyanakkor a Podmaniczky Mozgalom módosító javaslatát elfogadta a közgyűlés, amely azt rögzíti, hogy a közgyűlés kizárja a főváros tulajdonában álló gazdasági társaságok államosítását.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet