A Fudan egyetem ellen tüntetnek Budapesten

Az első nagy demonstráció 2021-ben. - Frissítve

Régóta először tüntethetnek tömegek Budapest utcáin. A koronavírus-járvány miatt a kormány az elmúlt másfél évben szinte folyamatosan korlátozta a gyülekezést, amelyen végül az ötmilliomodik beadott oltás után enyhített valamennyit. - írja a 24.hu.

Tüntetni még most sem lehet úgy, ahogy korábban, egyelőre szabályozzák, hogy mekkora csoportokban vonulhatnak a védettek és a nem védettek, de ez nem akadályozta meg azt, hogy szinte azonnal az enyhítések bejelentése után meghirdessék az első nagy demonstrációt 2021-ben.

A mostani tüntetés a Fudan Egyetem Budapestre tervezett kampusza ellen szól. A kormány a Dél-Pestre tervezett, egyetemistáknak megfizethető lakhatást ígérő Diákváros területének nagy részét elvéve kínai hitelből, a magyar állam pénzén szeretne kampuszt építeni Kína egyik legnagyobb egyetemének a Fudannak.

Cikkünket frissítjük.

Tüntetés a Fudan ellen
Facebook

Délután a Hősök terén és az Andrássy úton gyülekezett a tömeg, majd több csoportban a belvároson át a Kossuth térre vonult. A menetben rengeteg kormányellenes plakát, tibeti, magyar és EU-s zászló tűnt fel.

Beszédet mondott Baranyi Krisztina, a Diákvárosért és a Fudan Egyetem ellen küzdő ferencvárosi polgármester, aki a kormánypárti szavazóknak üzent: elfogadhatatlan, hogy az Orbán-kormány eladósítja az országot nem csak a  kínai egyetemmel, hanem a Budapest-Belgrád vasúttal és Paks 2-vel. 

Felszólalt több civil aktivista, egyetemi szakszervezeti vezető és Jámbor András, a Mérce volt főszerkesztője, a rendezvény főszervezője. Az esti szónok Karácsony Gergely főpolgármester volt. Felidézte a napra pontosan 32 éve történt Tienanmen téri civil ellenállást és nagyon keményen, határozottan kiállt a Diákváros mellett.

"A Fudan-ügy a Fidesz végső és teljes öngyilkossága"

- mondta. tudósít az mfor.hu.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet