A „halott” Kim Dzsong Un felavatott egy üzemet

A képek alapján jól van, de ennek is már ki hisz?

A hetek óta „halottnak”, „agyhalottnak”, illetve „magatehetetlennek” minősített észak-koreai diktátor Szuncsonban bukkant fel, ahol felavatott egy műtrágyagyárat. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség fotókat is közölt az eseményről, ezek alapján Kim Dzsong Un kifejezetten élő embernek tűnik. Emlékeztetőül: az elmúlt 12 napban a CNN arról írt, hogy Kim életveszélybe került egy műtét során, egy hongkongi tévé arról számolt be „biztos forrás” alapján, hogy meghalt, egy japán lap arról, hogy „vegetatív állapotba” került, míg Dél-Koreába menekült északiak arról, hogy „rakétakísérlet közben megsérült”, illetve hogy „ezen a hétvégén bejelentik a halálát”. - írja az atv.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek