Akik az alábbi leírást adták hozzá: "Dámszarvas (Dama dama) bika borít (párosodik) egy tehénnel a SEFAG Zrt. Lábodi Vadászerdészetének területén 2014. október 17-én. Október elejétől november közepéig tart a dámvadak párzása, üzekedése, azaz barcogása. A bikák rangsor alapján elfoglalt barcogóhelyükön kis teknőszerű mélyedéseket kaparnak a talajba, amelyeket testnedveikkel, szaganyagaikkal jelölnek meg és erősen védelmeznek, miközben gurgulázó torokhangot hallatva várják, hogy valamelyik tehén őket válassza leendő borjaik nemzőjének."
A fenti jelenet másik nézőpontból:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!