A hőség miatt korlátozza a MÁV a vonatok sebességét a Balaton északi partján

A hőség miatt óránkénti 60 kilométerre korlátozták a vonatok sebességét a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon szerdán és csütörtökön - közölte a Mávinform az MTI-vel szerdán.

A korlátozás 11 órától 19 óráig tart, és miatta az észak-balatoni vonalon 45-60 perccel megnőhet a menetidő.

Közölték azt is, hogy nem közlekednek a Katica sebesvonatok Székesfehérvár és Balatonfüred között, az utasok a Kék Hullám InterCity vonatokkal utazhatnak, amelyek ezen a szakaszon minden állomáson és megállóhelyen megállnak, és Székesfehérvár és Balatonfüred között felármentesen vehetők igénybe. Szerdán az első rövidebb útvonalon közlekedő Katica sebesvonat 10:30-kor indult a Déli pályaudvarról és csak Székesfehérvárig közlekedik, az eredetileg Balatonfüredről 13:11-kor induló vonat pedig csak Székesfehérvártól jár.

A Kék Hullám InterCityk, a Vízipók InterRégiók és a Tekergő expresszvonatok a teljes útvonalon közlekednek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás