A kormány maximálni fogja a lakásvásárláskor fizetendő közjegyzői díjakat

Több tízezer forint megtakarítást jelent majd, hogy nem lehet akármekkora összeget elkérni közjegyzői díjként - közölte Novák Katalin családügyi miniszter.

Maximálni fogja a kormány az ingatlan vásárlása esetén fizetendő közjegyzői díjakat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A cél az, mondta, hogy ne lehessen akármekkora összeget elkérni, ha valaki ingatlant vásárol, és ahhoz hitelt vesz fel. Ez több tízezer forint megtakarítást jelenthet a családoknak - emelte ki.

A miniszter elmondta ismét, hogy januártól 5 százalékra csökken a lakásáfa, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolt ingatlanok esetében pedig ez az 5 százalék is visszaigényelhető lesz. Ezzel és az illetékmentességgel egy 50 millió forintos ingatlan vásárlásakor 15,5 millió forint spórolható meg.

Az otthonteremtési program amellett, hogy olyan, kézzel fogható lehetőséget ad, amellyel önerő nélkül is elindulhat egy fiatal pár a családalapítás útján, dinamikát is ad az építőiparnak, ezáltal segíti a gazdaság növekedését - hangsúlyozta. Novák Katalin kitért arra is: januártól akár a csok teljes összegét és a kedvezményes kamatozású kölcsönt is felveheti, aki beépíti egy családi ház tetőterét, és így külön bejáratú otthont hoz létre.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek