A Körmendnek is jut a jóból: nekik a holnapi, jászberényi meccsük marad el

Azért a vírus az úr.

Az Egis Körmend Facebook oldala jelentette be, hogy a vasárnapra tervezett Jászberény elleni meccs feltehetőleg elmarad, mert probléma merült fel a vendéglátóknál. A piros-feketék a tervek szerint így legközelebb Kecskeméten lépnek pályára.

Nem sokkal később a Jászberény is kihozott egy közleményt, melyben leírták az okokat.

A Jászberényi KSE közleménye:

Tisztelt Szurkolóink, Támogatóink, Sportbarátok!

A JKSE Vezetősége az alábbiakban tájékoztatja az érdeklődőket az NB I/A-s csapatunk helyzetéről.

Az Egis Körmend elleni, előrehozott mérkőzésünk klubunk egyik játékosának pozitív koronavírus-tesztje miatt elmarad. Mivel a hétvégi bajnoki előtt csapatunk többi tagjának tesztelésére, valamint a tesztek eredményeinek kiértékelésére már nincs elegendő idő, ezért a vasárnapi bajnoki halasztásra kerül. Az U20-as találkozó sem kerül megrendezésre.

Amint lehetőségünk lesz, mindenkin tesztet végzünk, és a vonatkozó előírások szerint eljárva folytatódhat majd az edzésmunka. A legfontosabb a biztonságos munkavégzés, az emberi egészség megóvása, valamint a megbetegedés kockázatainak megszüntetése. A további fejleményekről, eredményekről később tájékoztatást adunk. - írja a BB1.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport