A közutas ahol tud, segít - Most épp egerészölyvet ment az M86-oson

El is vitték a madárkórházba.

Úgy első ránézésre nem tudható, mit pakolnak a bácsik a batyujukba a havas tájon. Az látszik, hogy nem Mikulások, abból amúgy is csak egy van, és már nemigen van szezonja. Az ajándékok kiosztva, a manók pihennek, már az északi sarok is olvad meg cseperészik, mint a bádogeresz.

Második nekifutásra sem oldódik a titok, mígnem a közútkezelő Insta' oldalán kapjuk a megfejtést, ekképp: „Az M86-os gyorsforgalmin útellenőri feladat közben kollégáink egy törött szárnyú egerészölyvet találtak. Jobb híján egy kukás zsákkal sikerült befogniuk, és utána sikeresen eljuttatták szegényt a kőszegi madárkórházba.”

„Büszkék vagyunk a kollégákra, hogy segítettek a bajba jutott védett madáron.” - írják még, és mi is büszkék vagyunk rájuk. A madárnak pedig jobbulást, szabadulása esetén pedig dagadt egereket kívánunk. Üdvözölnénk is, ha találkozunk, de meg nem ismerjük majd. A zsákban minden egerészölyv egyforma ugyanis.

Egerészölyvet mentenek a közutasok
instagram

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű