A lámák fognak megmenteni minket

Egy lámákból kinyert speciális ellenanyag segítheti a koronavírus-járvány elleni harcot – állapították meg amerikai és belga kutatók.

Az austini Texasi Egyetem és a belgiumi Genti Egyetem szakemberei a lámák által termelt VHH-72 nevű antitest két másolatának összeillesztésével hoztak létre egy olyan új ellenanyagot, amely szorosan képes kapcsolódni a Covid-19 betegséget okozó vírus egyik kulcsfehérjéjéhez – olvasható az EurekAlert című tudományos hírportálon. Ez a protein, az úgynevezett fehérjetüske teszi lehetővé a kórokozó számára, hogy behatoljon a gazdasejtekbe. Az előzetes tesztek eredményei szerint az új ellenanyag megakadályozza, hogy az ilyen fehérjetüskével rendelkező vírusok megfertőzzék a – laboratóriumi körülmények között tenyésztett – sejteket.

“Ez az egyik első ismert antitest, amely képes semlegesíteni a SARS-CoV-2 vírust” – mondta Jason McLellan, az austini Texasi Egyetem munkatársa, aki a Cell című tudományos folyóiratban a héten megjelenő tanulmány egyik szerzője volt. A kutatócsoport most állatok bevonásával végzett preklinikai tanulmányokra készül és reményei szerint a következő lépés már az emberi páciensek bevonása lesz. A cél egy olyan kezelés kifejlesztése, amely nem sokkal a megfertőződést követően képes segíteni az embereken. - írja a napidoktor.hu .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek