Kőszeg legjobb adózó gazdálkodóit, "viriliseit" köszöntötték - írja közösségi oldalán a város. Régi hagyomány, hogy a legjobb adófizető társas- és egyéni vállalkozóknak köszönetet mond a település.
A példamutató adófizetőknek oklevéllel, egy-egy üveg város borával mondott köszönetet Básthy Béla polgármester, dr. Zalán Gábor jegyző, valamint Takácsné Varga Ágnes képviselő, a Pénzügyi, Jogi és Rendészeti Bizottság elnöke.
A 2024-es adóbevallásuk alapján ők Kőszeg legjobb adófizetői:
Társas vállalkozások:
Egyéni vállalkozók:
A 3-4-5 helyen álló cég képviselője és Beke Ákos egyéni vállalkozó nem tudott jelen lenni az ünnepségen, őket távollétükben köszöntötték és az elismerő oklevelet később kapják meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!