A Türk Tanács ingyen használhatja a budapesti Ybl-villát

De magyar hatóság nem léphet be oda.

A Türk Tanács ingyen használhatja a budapesti irodáját – írja a magyarnarancs.hu -, az Ybl-villát a magyar kormány műtárgyakkal együtt közel 1,4 milliárd forintért vásárolta meg még 2016-ban. Az elfogadott törvény szerint a Türk Tanács helyi irodájánák teljes költségvetését az állam fizeti, így a fenntartását, a működtetését, valamint a dolgozók bérét is. Viszont tűzeset vagy katasztrófa kivételével egyetlen esetben sem léphet be magyar hatóság az iroda területére igazgatói engedély nélkül. A Külügyminisztérium azt írta a csatornának: a Türk Tanács irodája ugyanolyan jogosultságokkal rendelkezik, mint bármely más nemzetközi szervezet magyarországi központja.

Ybl-villa
kitervezte.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek