Jó ütemben halad a koronavírus-járvány elleni védekezés Prof. Dr. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézetének docense, az országos koronavírus-kutatócsoport vezetője szerint. Mint mondta, sok olyan hír felröppent, hogy újra meg lehet fertőződni a vírussal, de ilyet inkább tesztelési vagy diagnosztikai hiba okozhat. Úgy tűnik jelenleg, hogy 1-3 évig minimum védettséget szerez az, aki átesik a vírusfertőzésen – tette hozzá.
A Pécsi Tudományegyetem Koronavírus-híradójának nyilatkozó Jakab szerint az eddig meghozott intézkedések és a lakosság fegyelmezettsége együttesen eredményezte azt, hogy a matematikai modellezésük alapján kimondható, egyelőre úgy tűnik, hogy a járványgörbét sikerült ellaposítani. Prof. Dr. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai kutatócsoport, valamint a Koronavírus Kutató Akciócsoport vezetője elmondta azt is, több tényezőtől függ, hogy ez milyen hatással lesz a járvány elhúzódására, így megjósolhatatlan, hogy meddig tarthat el az, ahogy azt sem tudja megbecsülni, hogy mikor lép át a csoportosból a tömeg megbetegedések szakaszába a járvány Magyarországon. A videóban arról is beszél Jakab, hogy az eddigi információk alapján egészen kicsi az esély az újrafertőződésre.