A Magyar Orvosi Kamara elnöksége üdvözli a Kormány március 13-án elrendelt intézkedéseit – írja a 24.hu -, amelyeket a koronavírus okozta járvány terjedésének lassítása érdekében hozott, viszont úgy látják, hogy további intézkedések halaszthatatlan bevezetése is szükséges. A Magyar Orvosi Kamara elnöksége az alábbi új intézkedések bevezetését javasolja a Kormánynak:
• A vendéglátó és szórakozóhelyek, a színházak és kulturális intézmények, sportlétesítmények, templomok és az élelmiszert nem áruló üzletek teljes bezárását.
• Szükségesnek tartják a lakhely elhagyásának korlátozását.
• Javasolják olyan egészségügyi ellátóhelyek kijelölését, amelyek kizárólag légúti tünetekkel jelentkező betegeket látnak el.
• A lázas és légúti panaszokkal jelentkező betegek részére a többi betegtől elkülönített ellátás lehetőségét meg kell teremteni, úgy, hogy az ilyen betegek a várakozás és az ellátás során is legalább két méter távolságot tarthassanak egymástól.
• Meg kell vizsgálni annak kivitelezhetőségét, hogy a tünetmentes kontaktokat ne az aktív kórházi ágyakon tartsák megfigyelés alatt.
• Az egészségügyi dolgozók kizárólag megfelelő védelmet nyújtó védőfelszerelésben dolgozhatnak, az ehhez szükséges mennyiséget minden ellátó számára központilag biztosítani kell.
• A 65 év feletti egészségügyi dolgozók mozgósítását és bevonását az ellátásba határozottan ellenzik.
• Minden, a kezelőorvos által indokoltnak tartott esetben (pl. kórházi felvétel esetén is) biztosítsák a koronavírus-teszt elvégzésének lehetőségét, annak érdekében, hogy a fertőzött betegeket időben elkülöníthessék és az egészségügyi személyzet védelme is eredményesebben legyen megoldható.
• A szűrővizsgálatokat a közvetlen kontaktusban lévő személyek esetében minden esetben végezzék el.
• Engedélyezzék az arra felkészült laboratóriumok által a koronavírus vizsgálatok végrehajtását, az NNK nemzeti referencia laboratóriuma a pozitív eseteket erősítse meg.
• Országosan tiltsák meg minden halasztható egészségügyi szolgáltatás nyújtását, beleértve a magánegészségügyet is.
A Magyar Orvosi Kamara számításai szerint a fenti intézkedések bevezetését követően 10-14 nappal várhatóan megállna az új esetek számának gyors növekedése, majd nagyjából két hónap alatt a járvány jelentősen visszaszorítható lenne. Négy nappal ezelőtt a Kamara arról beszélt, hogy nincs elég védőfelszerelés az egészségügyi dolgozóknak.