Meglepetéssel készül a Nemzeti Ellenállás Mozgalom és az ahang is szombaton Győrben: míg az egyik szervezet a Tisza Párt politikusainak, addig a másik Orbán Viktornak üzen.
Az MTI tudósítása szerint Lajkó Fanni, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja arról beszélt, a kampányt - ami elmondása szerint a jövő héttől a közösségi médiában is jelen lesz - annak érdekében indították, hogy "minden magyarhoz eljusson, mi a Tisza Párt terve". Magyar Péter győri fórumára egyébként egy mobilplakáttal készülnek, ami valahogy így néz majd ki:
Eközben az ahang is akciózott: a szervezet két óriás molinóval és egy üres székkel várja Orbán Viktort és a DPK-gyűlésre érkezőket. Ezzel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy hogy a miniszterelnök közel 20 éve nem hajlandó kiállni miniszterelnök-jelölti vitára. A szervezet közleménye szerint a további DPK-gyűlések helyszínén, vagyis Nyíregyházán, Kecskeméten, Mohácson és Szegeden is akciózni fognak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!