A Nike kitalálta, milyen az ideális repülőgép egy sportolónak

A kiindulópontjuk egy kutatás volt, amely szerint az atléták, akik több mint három időzónát utaznak át, 60 százalék eséllyel vereséget szenvednek.

Még a legjobb formában lévő és mentálisan tökéletesen helyrerakott sportembert is kizökkentheti az, hogy például akkor kell pályára lépnie, amikor általában lefekvéshez szokott készülődni. És bár a csapatok milliókat fordítanak arra, hogy a megfelelő módon kondicionálják játékosaikat, a legtöbbször pedig bérelt charterjáratokon utaztatják őket, ezek valójában ugyanolyanok, mint a "rendes" repülőgépek: ugyanúgy képes beállni az ember nyaka az út végére.

A Nike ezért összeállt a repülőbelsők dizájnolásával foglalkozó seattle-i Teague céggel, hogy közösen megálmodják a legjobbat a sportolóknak - akik így ismét felkapaszkodhatnak teljesítményük csúcsára.

A Nike kitalálta, milyen az ideális repülőgép egy sportolónak
Teague

Ott kezdődik az egész, hogy a többszáz utazóra szabott belsőben a székek többségének kipaterolásával rengeteg teret szabadítottak fel.

A repülőgéptervek többsége arra fókuszál, hogy a lehető leghatékonyabban helyezzük el az embereket. Mi oda is figyelünk az átlag utazóra, de ezek az atléták messze nem átlagosak, ezért nekik tervezni valamit egészen izgalmas perspektívákat nyit meg

- mondta Philipp Steiner, a Teague igazgatója a Wired című tudományos lapnak.

Buli a korábbi csomagtérben

Külön tereket találtak ki alvásra, étkezésre, na meg szocializálódásra - hiszen egy diadalt valahol meg kell ünnepelni. Ez a helyszín az ülések alatt kapna helyet, ahol hagyományos esetben a csomagok szoktak utazni. És persze elszeparált helyisége lenne a regenerálódásnak is, ami kívül esne a gép belsejének fő közlekedési útvonalain.

A Nike kitalálta, milyen az ideális repülőgép egy sportolónak
Teague

De a csúcstechnológia is körbefonná az enteriőrt: az elképzelésük szerint ruházaton hordható apró szenzorok bárhonnan továbbítani tudnák a játékos aktuális fiziológiai tulajdonságait egy szerverre, ami alapján az edző dönthet, hogy az egyik ember kapjon egy kis félhomályt a relaxhoz, a másik meg egy vitaminturmixot, és így tovább. De még a vécéket is úgy alakítanák ki, hogy az rögtön elemezze a vizeletet, azon keresztül meg a játékos hidratáltságát.

De a játékosok még egy olyan hevederbe is belecsúsztathatnák a lábfejüket, ami összeköttetésben áll a gép fűtő-légkondicionáló rendszerével, és segítené a keringést. Persze ettől még az elképzelés a fotók alapján

még mindig jobban hasonlít egy éjszakai luxusklubra, mint egy kosárlabdázókat szállító járatra:

A Nike kitalálta, milyen az ideális repülőgép egy sportolónak
Klikk a többi képért!
Teague

( via)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű