A hajléktalanellátás rendszere évek óta változatlan keretek között működik Szombathelyen és Vas megyében. Bár időről időre felmerül, hogy a szállók feltételei szigorodtak, a valóság ezzel szemben az, hogy a legalapvetőbb szolgáltatások továbbra is bárki számára, díjmentesen elérhetők, és a bekerülés feltételrendszere évtizedek óta ugyanaz. Bencsics Andrással, a FÉHE Nonprofit Kft. hajléktalanszállójának a vezetőjével és szakmai felelős intézményvezetőjével beszélgettünk a hajléktalanellátás feltételeiről.
Nappali melegedő és éjjeli menedékhely – a „nulladik szint”
Az első belépési pontot az úgynevezett alacsony küszöbű szolgáltatások jelentik: a nappali melegedő és az éjjeli menedékhely.
Ezek térítésmentesek, és gyakorlatilag a nap 24 órájában nyitva állnak azok előtt, akik rászorulnak. Nincs szükség írásos kérelemre vagy adminisztrációra:
– „Bárki bármikor igénybe veheti az ellátást, elég a szóbeli kérés” – fogalmazott Bencsics András.
Az egyetlen feltétel, hogy az ellátottak részt vegyenek egy tüdőszűrésen. Ezt az intézmény szervezi, ingyenes, és az utcai gondozószolgálat – mozgáskorlátozottság esetén – akár el is szállítja a klienseket.
Fontos kiemelni, hogy ez a metódus évtizedek óta változatlan, és átlagosan napi 40-50 fő veszi igénybe ezeket.
Átmeneti szálló – már jövedelemhez kötött
A rendszer „következő szintjét” az átmeneti szálló jelenti, ahol már térítési díjat kell fizetni. Ide azok kerülhetnek be, akiknek van valamilyen jövedelmük vagy ellátásuk.
Az átmeneti szállón komplex szociális munka folyik:
Az átmeneti szállás 86 férőhelyes, és állandóan telt házzal működik. Évente 130–140 ember fordul meg itt, illetve váltja egymást.
Kiléptető lakások – a legfontosabb lépcső az önálló élet felé
Az intézmény jelenleg 22 kiléptető lakást működtet, amelyekben 43 fő él.
Ide azok kerülhetnek, akik az átmeneti szállón való tartós és eredményes együttműködés után eljutottak arra a szintre, hogy már képesek részben önálló életre, de még segítségre van szükségük.
A lakók:
A szálló tapasztalatai szerint innen már alig van visszaesés: aki eljut a kiléptető lakásig, ritkán kerül vissza az intézményi ellátásba.
Új elem: külső férőhelyek
Az intézmény 12 új külső férőhely működtetésére kapott engedélyt. Ezek az átmeneti szállóhoz hasonló keretek között működnek, de a lakók számára csak a rezsit kell fizetniük, a bérleti díjat nem.
Utcai szolgálat
Két utcai gondozószolgálat is működik, de ez már nem az intézményi szállásrendszer része. Feladatuk az utcán élők felkutatása, ellátása, segítése.
Van-e növekvő trend a „munkakereső beköltözők” között?
A vezető tapasztalatai szerint nem emelkedik azoknak a száma, akik az ország más részeiből, elsősorban munkavállalás miatt próbálnak bekerülni a szállókra:
– „Havonta egy-egy ilyen esettel találkozunk, de ez elszigetelt jelenség.”
A lakók túlnyomó többsége továbbra is Szombathelyről és Vas megyéből érkezik.
A „börtönbiztos tél” mítosza – és más urbánus legendák
Időről időre előkerül a történet, miszerint akadnak, akik a téli túlélés miatt direkt követnek el szabálysértést, hogy a kiszabott pénzbüntetést végül elzárásra váltsák. Így fűtött szoba és étel várja őket legalább arra a pár napra, amíg leróják a tartozásukat az állam felé. Azonban a szakember szerint ez teljesen téves elképzelés.
A büntetések jellemzően olyan visszaeső klienseket érintenek, akik súlyos mentális problémákkal és antiszociális viselkedéssel küzdenek, ők gyakran vannak szem előtt a közterületen. Ők kapnak legtöbbször szabálysértési bírságot (köztisztasági ügyek, alkoholfogyasztás, koldulás stb.).
Mentális problémák
A hajléktalan emberek egy része súlyos mentális betegséggel él, rendszeres gyógyszeres vagy intézményi kezelésre szorulna. A szálló munkatársai szerint azonban évtizedes gond, hogy sokan közülük antiszociális viselkedésük, zavartságuk vagy bizalmatlanságuk miatt egyszerűen nem vonhatók be az ellátórendszerbe. Így gyakran ellátás nélkül maradnak, és visszakerülnek az utcára.
A helyzetet az sem javítja, hogy az állami pszichiátriai ellátás kapacitásai az elmúlt években szűkültek. A nagylétszámú intézmények bezárása után ugyan új, közösségi és akut ellátási formák jöttek létre, de ezek sokszor túlterheltek, és nem tudják befogadni a legproblémásabb, legsérülékenyebb eseteket. Ennek következménye, hogy a legsúlyosabb állapotú emberek gyakran a rendszer peremén rekednek.
Minden stabil?
A hajléktalanellátás rendszere Vas megyében alapvetően stabil és jól strukturált: a szolgáltatások nagy része ingyenes, a bekerülés viszonylag egyszerű, és megfelelő együttműködés mellett valódi kilépési utak állnak rendelkezésre az önállóbb élet felé. A rendszer évek óta ugyanazon a működési logikán alapul, kiszámítható segítséget kínálva a rászorulóknak.
A legnagyobb kihívások azonban továbbra is jelen vannak: a súlyos mentális betegek ellátatlansága, a férőhelyek tartós telítettsége, valamint az, hogy a különösen problémás, antiszociális kliensek kezelése egyre nehezebb feladatot jelent az intézmények számára.