A Kínai Kommunista Párt (KKP) 194 200 tagját büntették meg 2019-ben a párt viselkedési normáinak megsértése miatt - közölte vasárnap Pekingben a KKP Fegyelmi Központi Bizottsága és a Nemzeti Ellenőrző Bizottság. Száznyolcezer embert a hivatalos előírások öncélú alkalmazásáért, illetve bürokratikus eljárásért büntettek meg. Ez a kategória első ízben szerepel a jelentések között. A hatóságok 61 400 hedonista, illetve extravagáns viselkedés ügyében is eljárást folytattak, és 86 200 párttagot sújtottak bírsággal. (MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!