A római Colosseumban csaphat össze Zuckerberg és Musk

Az eseményt élőben közvetíti majd a Meta és a Twitter is.

Megerősítette Elon Musk, hogy sor került a ketrecharcra közte és Mark Zuckerberg között, amire ő hívta ki a Meta tulajdonosát. Azt is megemlítette, hogy az eseményt Olaszországban rendezik meg. Mint mondta, beszélt Olaszország miniszterelnökével és kulturális miniszterével, akikkel megegyezett egy "epikus helyszínben" - számolt be az RTL, mely emlékeztetett, hogy korábban az került szóba, hogy a két milliárdos küzdelmét a Colosseumban rendeznék meg.

Arról is beszélt, hogy minden az ókori Rómát idézi majd, és semmi modern nem lesz. Kivéve persze azt, hogy a küzdelmet a Meta és a Twitter is élőben közvetíti. A Twitter fizető felhasználói pedig extra tartalmakhoz is hozzáférhetnek majd az esemény során. Korábban Zuckerberg jelezte, hogy augusztus 26. lenne a megfelelő nap az összecsapásra.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű