A kormány a saját alaptörvényét sérti meg, amikor elvonja a gödi önkormányzat adóbevételeinek jelentős részét, és különleges gazdasági övezetet alakít ki a településen – állítja Szél Bernadett. A független képviselő, aki az ombudsmanhoz fordul. Szél szerint a kormány rendelete minimum négy ponton sérti az Alaptörvényt. A legnagyobb probléma, hogy a döntésnek valójában semmi köze a vészhelyzethez. Ráadásul a kabinet határozata szükségtelen és aránytalan, mert Göd területének egyötödét, adóbevételeinek egyharmadát vonja el.
Pedig járványhelyzetben a kormány csak a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, a humán járvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak csökkentése, illetve elhárítása céljából gyakorolhatja a rendeletalkotási hatáskört.
A független képviselő úgy véli, a korlátozás sérti az önkormányzat jogait: a feladatok ellátásához szükséges, valamint a tulajdonhoz való jogát is. Emellett a gödi önkormányzat tulajdonának bárminemű kártalanítás nélküli elvonása egyértelműen alaptörvény-ellenes, veszélyezteti a működőképesség fenntartását és az önkormányzati alapfeladatok ellátását. Szél Bernadett szerint, a gödi különleges gazdasági övezet kijelölésének semmi köze a járványhoz, teljesen szükségtelen, aránytalan lépés, ráadásul alkotmányellenes is. - írja az Index.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!