A szakszervezet azonnali nyugdíjemelést követel a kormánytól

A nyugdíjkiegészítés azonnali, 4,3 százalékra való emelését, de személyenként minimum egyszeri 10 ezer forintos juttatást követel a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Több tízezer kisnyugdíjas nyomorog, hiszen ők a legnagyobb vesztesei a járványidőszakban tapasztalt drasztikus élelmiszer-áremelésnek is, s elképzelhető, hogy a folyamat megismétlődik, miközben a megélhetési forrásuk - nyugdíjuk - egy fillért sem emelkedett. A kormány nem hagyhatja magukra a legkiszolgáltatottabb embereket - vázolja a problémát a MASZSZ nyugdíjas tagozata, amely már márciusban gyors és látványos nyugdíjemelést kért a kormánytól, amikor az első magasabb inflációs adatokat jelentette a kormány. - áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

Juhász László a tagozat elnöke most úgy látja, hogy nem volt korai kongatni a vészharangokat, mert eleve a kisnyugdíjasok megélhetési forrását az inflációtól függetlenül is fel kell zárkóztatni az aktív dolgozók átlagbéreit megközelítő mértékben, ám a tervezettnél nagyobb infláció még jobban indokolja az azonnali korrekciót. Az év első nyolc hónapjában a nyugdíjas kosárral számított áremelkedés 4,3 százalékos volt, ebből az élelmiszerárak csaknem 8 százalékkal emelkedtek, ennyivel többet kellett fizetni a megélhetésért.

Az idei költségvetést tavaly tavasszal még 2,8 százalékos inflációra tervezték meg, ami már a tavaly év végi adatok alapján sem tűnt tarthatónak, de azóta a koronavírus-járvány miatti válság tovább hajtotta a fogyasztói árak emelkedését. A nyugdíjak egy folyamatosan veszítenek vásárlóerejükből, emiatt vezették be a nyugdíjkorrekció intézményét: novemberben egy összegben, onnantól a havi juttatásba beépítve fizetik ki a becsült és a valós infláció közötti különbséget. Csütörtökön közzétett számítások szerint idén így egy 60 000 forintos nyugdíj esetében 7 200 forint plusz pénz jár, míg a 127 000 forintos medián nyugdíjra 15 240 forint érkezik, a 142 100 forintos átlagnyugdíjakra 17 052 forint az egyszeri korrekció összege.

"Az biztos, hogy a helyzet nem lesz jobb, ha csak a kormány nem kap észbe, s nem gondoskodik a leginkább rászorulókról" - jelentette ki a MASZSZ nyugdíjas tagozata, amely felszólítja a kormányt: azonnali nyugdíjemeléssel gondoskodjon azokról, akik aktív munkával az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárultak a gazdaság növekedéséhez, de idős korban már nem képesek rá. "Megtették, ami tőlük tellett, most a kormány következik" - A MASZSZ a nyugdíjkigészítés 4,3 százalékra való azonnali emelését - de minimum 10 ezer forintot - kér a nyugdíjasok számára.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek