Egy újságíró szándékosan, rosszhiszeműen nem ír le valótlant. Tévedhet, ám utána helyreigazít, bocsánatot kér - idézte a Magyar Újságírók Szövetsége szeptember 17-én megjelent állásfoglalását Kocsi Ilona, a szervezet elnöke.
A MÚOSZ-t Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kérte fel, hogy haladéktalanul szólaljon meg az Index által elkövetett sorozatos dezinformációs- és hazugságkampány miatt. Az Index hétfő reggel megjelent cikke azt állította, hogy egy ukrán cég, a PettersonApps dolgozhatott a Tisza Párt alkalmazásának fejlesztésén, ráadásul közel húszezer felhasználó személyes adatai kiszivárogtak az applikációból.
A hvg.hu megkeresésére Kocsi Ilona azt válaszolta, hogy a konkrét esetről elegendő információ hiányában nem áll módjukban állást foglalni. De kijelentette, hogy hivatalosan a kampány még nem kezdődött el ugyan, de valójában már javában tart, és sajtónak óriási a felelőssége, hogy a szakma alapszabályai szerint működve felismerje az álhíreket. Hogy többszörösen ellenőrizzen minden állítást, és az újságírói etikai normák szem előtt tartásával korrekten tájékoztassa olvasóit.
A MÚOSZ elnöke hozzátette, a szándékos károkozás, rosszhiszemű félrevezetés nem újságírói kategória.
Az ügy kapcsán heves politikai vita bontakozott ki Magyar Péter és Orbán Viktor miniszterelnök között, amibe Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója is beszállt. A vita kapcsán Török Gábor politológus a Facebookon ezt írta:
"Magyar politika 2025."