A Nyugat.hu támogatásával, a színészek ajánlásával…

Új sorozatot indít az Örökmozgó Művészmozi lapunk támogatásával: október 28-tól minden kedden a Weöres Sándor Színház társulatának tagjai hozzák el kedvenc filmjeiket, és beszélgetnek a vetítés végén a közönséggel...

Három magyar és három külföldi film szerepel a szombathelyi Örökmozgó Művészmozi új sorozatában. Keddenként este negyed hétkor vetítik majd őket az Agora-Savaria Filmnszínház Kamaratermében.
A sort Szabados Mihály (aki nem tudná, a Sose halunk meg című film ifjú főszereplője) egyik kedvence, a

Börtönvonat Yumába

kezdi meg október 28-án. Ezt az amerikai filmet még sosem vetítették Szombathelyen, tehát ez lesz a premiere is.

Roznár Gyöngyi, Jordán Tamás és Vágvölgyi András a sajtótájékoztatón
Rába Adrienn

A következő kedd Dömötör Tamásé. Ő egy dán filmet, a

Testvéred feleségét

címet viselő dogma filmet elemzi majd együtt a közönséggel – ismerve őt, megelőlegezhető, hogy nemcsak színészi, hanem rendezői szempontból is. Az ezt követő két előadás, a november 11-i és 18-i szorosan összefügg egymással - a kapocs kettejük között Tóth Ildikó színésznő. Előbbit, Makk Károly Szerelem című klasszikusát (Törőcsik Mari és Darvas Iván felejthetetlen alakításával) ő ajánlja, utóbbiban pedig, a Jadviga Párnája filmátiratában, amit Jordán Tamás választott egyébként, ő a főszereplő.

Még két vetítés lesz a sorozatban: november 25-én egy dél-koreai-német koprodukciós filmet hoz Kiss Mari színésznő (

Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz

), december 2-án pedig Trokán Péter magyarázza el nekünk, miért becsüli sokra Jancsó Miklós

Szegénylegények

című örökzöldjét.

- Ezután a sorozat után tervezünk még hasonlókat – mondta Vágvölgyi András médiapedagógus, aki a kedd esti szeánszok házigazdája lesz. – Ha minden jól megy, ugyanilyen sorozatban mutatják majd be kedvenceiket híres sportolók és közéleti emberek. Ehhez azonban támogatókra lesz szükségünk.

A különleges közönségtalálkozók házigazdája Vágvölgyi András lesz
Rába Adrienn

Az első sorozat mecénása lapunk, a Nyugat.hu lett. A sorozat ezért is viselheti - most bűszkén kihúzzuk magunkat - A Nyugat.hu bemutatja felcímet.
Roznár Gyöngyi főszerkesztő a jó filmek, s a jó mozik fontosságával, meg az irántuk való rajongásával indokolta mindezt. A sorozatokhoz kért összeg sem megfizethetetlenül hatalmas, mondta, másoknak is lehet csatlakozni!

- Hány nézőre számíthatunk? – kérdezte a szervezőktől Jordán Tamás színigazgató. Válaszolni persze nemigen tudtak neki, hiszen tulajdonképpen előzmények nélküli próbálkozásról van szó. Tehát itt is ugyanaz van, mint a színháznál: egyáltalán nem egyszerű becsalogatni a közönséget... - nyugtázta a választ a direktor. Aztán arról beszélt, hogy a választott film legjobb pillanatairól ő maga előre összeállít majd egy mozgókép-montázst, amiből kiderülhet, miért is működhet jól egy-egy jelenet, mitől is jó egy színészi játék. /p]

Nemcsak kellemes és tartalmas filmnézés, hanem különleges közönségtalálkozó is lesz tehát ezen a néhány kedd este. A

részvételi díj

pedig töredéke csupán az átlagos mozijegyek árának (mindössze 350 forint), így komolyan remélhető, hogy teltházzal mennek majd a vetítések.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra