A szombathelyi Fidesz sem támogatja az akkumulátorgyárakat

A városi közgyűlésen tettek nyilatkozatot, Illés Károly alá is írta Czeglédy Csaba aláírásgyűjtési ívét.

A Fidesz-frakció soha nem támogatott semmilyen akkumulátorgyár letelepítését, és a jövőben sem fogja támogatni - jelentette ki a szombathelyi közgyűlés elején Illés Károly, a Fidesz-frakció vezetője.

A frakcióvezető ezzel Czeglédy Csaba képviselő (független) aláírásgyűjtésére Czeglédy Csaba is aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy ne létesüljön Szombathelyen akkumulátorgyár 2024. February 17. 11:16 reagált. Czeglédy két hete indított petíciót azért, hogy Szombathelyen ne létesülhessen akkumulátorgyár.

Illés Károly kis aláírta a petíciót
Kiss Tamás

Nemény András polgármester (Éljen Szombathely) kijelentette, ő elhiszi, hogy a fideszes képviselők magánemberként nem akarnak akkumulátorgyárat a városba, de akkor meg is szavazhatták volna a közgyűlés határozatát, amiben az önkormányzat erről szóló határozatát.

Hozzátette, az akkumulátorgyárak letelepedéséről nem helyben d9öntenek, hanem az országos központban, így a Fidesz-frakció tagjai hiába határolódnak el, ha ilyen utasítást kapnak.

Czeglédy Csaba emlékeztetett, hogy Illés Károly másfél évvel ezelőtt azt rótta fel a városvezetésnek, hogy nem tárgyaltak egy akkumulátorgyárat letelepíteni akaró céggel.

Végül Illés Károly is aláírta Czeglédy Csaba petícióját.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet