A tanév végéig biztosan taníthatnak a nyugdíjas tanárok

A kormány közszolgálati nyugdíjpolitikájából adódóan született az a döntés, hogy minden közszférában dolgozónak, aki a nyugdíj mellett más jogviszony szerinti illetményben is részesül, döntenie kell, hogy a nyugdíját vagy másik jövedelmét választja.

Ezt a társadalombiztosítási ellátásról szóló törvény írja elő 2013. július 1-jétől, s a kormányzati döntés az állami alkalmazott pedagógusok körét, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) öregségi nyugdíjkorhatárt elérő munkatársait is érinti.

A nyugdíjas vagy nyugdíjba vonuló pedagógusok számára a kormány lehetővé teszi, hogy egyedi engedéllyel tovább dolgozhassanak azokon a területeken, ahol másképp nem lehet megfelelő szakos tanárt biztosítani.

Ennek érdekében a nyugdíjas, illetve az idén a közoktatás területén nyugdíjkort elérő közalkalmazottakat a központ tájékoztatta a jogszabályi változásokról, s begyűjti, feldolgozza és az ágazati miniszteren keresztül továbbítja a kormánynak a továbbfoglalkoztatásra irányuló, szakmailag indokolt kérelmeket.

Az eddigi adatok szerint több mint 3700 közalkalmazottat érint ez a rendelkezés a KLIK állományában, közülük 830 kérte a továbbfoglalkoztatását, melynek engedélyezéséről a kormány dönt.

A tanév biztonságos befejezése és az intézményi alapfeladatok ellátása érdekében a KLIK munkáltatói döntése alapján – összhangban a kormányhatározattal, valamint a pedagógus szakszervezetekkel kötött megállapodásnak megfelelően – a tanév végéig biztosan taníthatnak a nyugdíjas tanárok - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet