A TISZA jelöltállítási folyamata kétlépcsős lesz. Az első körben a több ezer jelentkezőből megnevezik minden választókerületben azokat a jelölt-jelölteket, akiket a párt vezetése ajánl a TISZA közösségének. Ezek a jelöltek bemutatkoznak a TISZA Szigeteknek és közösen végigjárják az adott választókerületet.
Miután a három jelöltből a TISZA Világ applikáción keresztül a politikai közösségük két jelöltet kiválaszt, a választókerület teljes lakossága dönthet - szintén a TISZA Világon keresztül - a TISZA végső jelöltjeiről.
Ebben az időszakban a jelölt-jelöltektől azt kérik, hogy ajtóról ajtóra, házról házra, lépésről lépésre, szemtől szembe ismertessék meg magukat a választókkal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!