A zalaegerszegi Gyuk Zsolt irányítja a következő hónapokban a nyugat-dunántúli Tisza-szigeteket - derül ki Mikos Mónika korábbi megyei koordinátor Facebook-posztjából. A szentgotthárdi Mikos Mónika az elmúlt 15 hónapban, azaz tavaly április óta volt a Tisza-szigetek Vas megyei koordinátora. Információink szerint a jövőben rendezvényszervezőként segíti a Tisza-szigetek munkáját.
A megyei koordinátorok munkáját a július 12-i, nagykanizsai pártkongresszuson
Magyar Péter: Nem félünk attól, hogy a választási veresége után a Fidesz kicsinálja a Tisza-kormányt 2025. July 12. 21:14 köszönte meg a Tisza Párt és személyesen Magyar Péter pártelnök. Mint utólag kiderült, a párt már akkor a Tisza-szigetek átszervezésére készült.
Információink szerint a korábbi megyei szerveződések helyett regionális alapokra helyezik a Tisza-szigetek irányítását és szervezését, és a 19+1 megyei szervezőt nyolc regionális koordinátor irányítja majd.
A nyugat-dunántúli régiót, azaz Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyét a zalaegerszegi Gyuk Zsolt irányítja majd. Gyuk Zsolt informatikus, vállalkozó, önkéntesként csatlakozott a Tisza mozgalomhoz.
A régiós koordinátorok: Borsós Gabriella (Budapest), Szafkó Zoltán (Észak-Magyarország), Schummer Orsolya (Dél-Alföld), Kerekes Kinga (Pest megye), Varga Lőrinc (Dél-Dunántúl), Horváth Márton (Közép-Dunántúl), Bihari-Horváth László (Észak-Alföld).
A koordinátorok a Tisza-szigetek szervezői, segítői lesznek, ők már fizetést is kapnak, megbízatásuk egyébként november végéig szól. A kongresszuson közzétett menetrend
Tisza Párt-kongresszus - Kiderült, hogyan választják ki az országgyűlési képviselőjelölteket 2025. July 12. 14:42 szerint november végén mutatják be a Tisza Párt egyéni választókerületi képviselő-jelöltjeit. Várhatóan ezt követően a kampányt és az aktivisták munkáját választókerületi szinten szervezik majd.
A kongresszus végén mozgósításról, kormányváltásról beszélgettünk Magyar Péterrel: