Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt kedden reggel a szombathelyi 11-es Huszár út és a Stromfeld Aurél utca kereszteződésében.
Kőszeg irányából érkezett a 11-es Huszár úton egy KIA kisteherautó, aminek a sofőrje balra akart kanyarodni. A középkorú férfi elmondta, hogy számára nem voltak ideálisak a látási viszonyok és későn vette észre a kereszteződésben szabályosan álló biciklist, akit eltalált a gépjármű visszapillantó tükre. A biciklis férfi az aszfaltra esett.
A mentők a kerékpárost kórházba szállították.
A helyszíni szemle ideje alatt a Stromfeld Aurél utca érintett szakaszán egy sávon haladhatott a forgalom.
Az esettől függetlenül, általánosságban kérjük a közlekedőktől, hogy elindulás előtt takarítsák le a párát az első, hátsó szélvédőről és az első oldalablakokról, valamint a visszapillantó tükrökről. Csak akkor induljanak el, ha tökéletesen kilátnak a járműből. Fontos az ablaktörlő lapátok állapota is. Ha maszatol, csak részben töröl, akkor cserélni kell a saját és más közlekedők biztonsága érdekében.
A kerékpárosok pedig a saját biztonságuk érdekében viseljenek olyan ruházatot, ami feltűnő lehet a színe miatt a többi közlekedőnek. Kiemelten fontos ez napkeltekor, napnyugtakor, felhős időben és sötétben. Már az is megmenthet valakit, ha egy másodperccel korábban észlelik a járművezetők. A legegyszerűbb a meglévő ruházatra felvett jólláthatósági mellény, ami kis helyen tárolható és messziről felhívja a figyelmet a viselőjére.