Szebeni István, a TV2 korábbi híradósa lesz a Fidesz polgármester-jelöltje Ráckevén - vette észre a 444.
Szebeni István 2002-től 2008-ig vezette a TV2 Aktív című bulvármagazinját. Később, 2010 után az MTV egyik híradósa volt, ahonnan az Echo TV-hez, majd újra a TV2-höz vezettek útjai.
A portál felidézte, Ráckevén 2014-ben még az összes választókerületet a Fidesz nyerte, 2019-től azonban a kisváros polgármestere Vereckei Zoltán, a vadidegen helyeikből összeállt Keve szervezet vezetője lett. A Keve pedig nyolcból hét választókerületet is megnyert. Többségét azonban nemsokára elvesztette a szervezet, amit hárman is ott hagytak. 2023-ban újabb fordulat történt, miután az egyik körzetben kiírt időközi választást a Fidesz jelöltje nyerte meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!