Hibás számlák, eredetigazolás nélküli termék, szállítólevél hiánya és még ki tudja, mi minden nehezítette meg eddig azoknak a dolgát, akik becsületes vállalkozóként számlát fogadtak be, ám az ÁFA visszaigénylésénél a NAV mégis azt állapította meg, hogy igényüket megtagadják, vagy éppen jogtalanul igényelték vissza az ÁFÁ-t, és megbüntetik érte. Több millió, milliárd forintról van szó, amit a hatóság éles szeme eddig az „Állam bácsi” zsebében tartott – jogellenesen.
Júniusban hirdette ki az Európai Bíróság azt az ítéletet, amelyet két magyar bíróság előtt folyamatban lévő ügyről alkotott, előzetes döntéshozatali eljárásban, és amely a hozzáadott érték adóról, vagyis az általános forgalmi adóról, az ÁFÁ-ról szólt. Az eljáró tanácsnak egyébként a magyar bíró, Juhász Endre is tagja volt. Lényegét tekintve arról van szó, hogy ÁFA visszaigénylése esetén, a számlát befogadó vétlen felet hátrány ne érhesse, így azok az adózók, akik egyébként valós gazdasági eseményt követően kaptak kezükhöz számlát, korlátozás nélkül jogosultak az ÁFA visszaigénylésére.
Forradalmi jellegű
Így jellemzi, a Európai Bíróság határozatát Dr. Hankó Faragó Miklós ügyvéd, Európa-jogi szakjogász:
"Eddig a visszaigénylés megtagadását, vagy akár büntető eljárást vont maga után, ha valaki az elvárható felelősségen túl, nem ellenőrizte le a vele szerződő fél adatait, körülményeit. Vagyis, a hatóság azt kívánta, hogy a vállalkozás cégjegyzékből ellenőrizhető adatain túl, egy adott munkánál ellenőrizze le a számlát adó fél tárgyi feltételeit, alkalmazottainak legális foglalkoztatottságát, eszközeit, és így tovább. Számos olyan eljárás volt és van folyamatban a NAV előtt, hogy valaki azért nem igényelhette vissza a neki járó ÁFÁ-t, mert a vele szerződőnél valamelyik ezek közül a feltételek közül nem stimmelt.
Egy példán keresztül talán érthetőbb a helyzet: egy megrendelő cég felújíttatja az irodáját egy vállalkozóval, aki alvállalkozót is igénybe vesz. Az ÁFÁ-t azonban a NAV szerint nem jogosult visszaigényelni, mert az adóhatóság arra hivatkozik, hogy a számlát kibocsátó vállalkozónak nincs is alkalmazottja, nincs megfelelő munkagépe, így az eljárása szabálytalan. Ilyen módon a munkát nem végezhette el jogszerűen, az ÁFA visszaigénylését így meg kell tagadni. Ez most már megszűnik majd. Ha a munka ténylegesen elkészült, a megrendelő kifizette azt, a szabályos számlát megkapta, jogosult az ÁFÁ-t visszaigényelni, nem korlátozható ez a joga."
Elég a számla
"A 2000. évi C. törvény, amely a számvitelről szól, több mint húszfajta számviteli bizonylatot, okiratot ismer, amelyek a hatóság szerint szükségesek, vagy egyes ügyek kapcsán megkövetelhetők. Ilyen a számla, egyszerűsített számla, számlát helyettesítő okmány, nyugta, bizonylat, szerződés, megállapodás, szállítólevél, menetlevél, fuvarlevél, raktári nyilvántartás, átvételi elismervény, és még sorolhatnánk.
Eddig az volt a gyakorlat, hogy ha egy-egy hatósági ellenőrzésnél, amikor vizsgáltak egy konkrét gazdasági eseményt, akkor a NAV mondhatta azt, hogy nem elégszik meg a szabályosan kiállított ÁFÁ-s számlával, hanem kér még hármat, négyet, az imént itt felsorolt bizonylatokból. Ez a mostani európai bírósági ítélet – sok minden más fontos megállapítás mellett - azt is tartalmazza, hogy nem köteles a gazdasági élet szereplője utána járni olyan dolgoknak, amelyek az általában elvárható magatartást meghaladják."