Ágh Péter is elindította saját Digitális Polgári Körét

Akinek fontos a haza és a térség szeretete, máris csatlakozhat.

Nem meglepetés, de most már hivatalos: Ágh Péter, Észak-Vas vármegye fideszes országgyűlési képviselője is megkezdte saját Digitális Polgári Köre szervezését.

Ágh a Facebook-oldalán jelentette be a kezdeményezést, nem vitte túlzásba a marketinget, lazán, farmerben, melegítőfelsőben sétál az utcán, posztjában mellőzte a politikai szólamokat, és arra kérte követőit, hogy csatlakozzanak az Észak-Vas Digitális Polgári Körhöz. Bejegyzésében úgy fogalmazott: „elsősorban azokat várjuk, akiket összekötnek a közös értékeink, a haza és a térség szeretete.”

Ágh Péter
Mészáros D. Zsolt

A Digitális Polgári Kör a Fidesz országos kampányának része, amelyben a párt országgyűlési képviselői saját körzeteikben igyekeznek digitális közösségeket építeni – a választások közeledtével nem véletlenül.

A mozgalom célja a szimpatizánsok aktivizálása, informálása, és vélhetően a mozgósítás előkészítése is. A körökhöz való csatlakozás jellemzően egy online regisztrációval történik, a tagok pedig hírleveleket, meghívókat, közéleti tartalmakat kaphatnak.

Megnéztük a térség másik fideszes képviselőjének, V. Németh Zsoltnak a közösségi oldalát is, ő lemaradt, egyelőre még csak Ruszin-Szendi Romulusz fegyverével van elfoglalva.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet