Agyonverte, majd elásta az ismerősét

A holttestre május 15-én találtak rá, a rendőrség ekkor szerzett tudomást a bűncselekményről.

Még április 12-én szólalkozott össze ismerősével egy 33 éves tatabányai férfi, akit végül úgy megvert, hogy az belehalt sérüléseibe. A rendőrség információi szerint H. Imre ezután a holttestet egy Szomód külterületén lévő tanyára vitte, ahol elásta. A holttestre május 15-én találtak rá, a rendőrség ekkor szerzett tudomást a bűncselekményről. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói azonnal adatgyűjtésbe kezdtek az elkövető azonosítása érdekében. Mindössze 24 órára volt szükségük ahhoz, hogy elfogják a bűncselekmény elkövetőjét, akit május 16-án gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vettek. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított letartóztatásának indítványozását. - írja a police.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek