Az a menekült, aki Magyarországon oltalmazotti státuszt kap, az gyakorlatilag hajléktalan lesz

Utánajártunk hol élnek most az egykori körmendi befogadótábor lakói. Szinte senki nem maradt Magyarországon.

Idén március 31-én zárt be a körmendi befogadóállomás Rövidesen bezár a körmendi menekülttábor, infónk is van arról, mikor 2017. March 20. 16:30 , amit a köznyelv leginkább menekülttáborként emlegetett csak. A tábor sok mindent megélt. Volt, hogy a menekülteket azzal vádolták meg, hogy megbámulták a kézis lányokat Szájbaveréssel fenyegetik a menekülteket a körmendi rendőrök 2016. May 12. 10:38 , sőt még az ajtót is rájuk törték. Aztán a téli hidegben sátrakban didergő emberekről is tudósítottunk. A vacogókat végül a körmendi plébános fogadta be Nyolc menekültet fogadott be a körmendi plébános 2016. December 14. 11:49 . Most, fél évvel a tábor bezárása után kerestük meg Dr. Nagy Viktort, a Helsinki Bizottságnak is dolgozó szombathelyi jogászt, aki a Körmenden elhelyezett menedékkérőket képviselte eljárásukban, hogy megtudjuk kivel mi történt azóta.

A tábor végnapjaiban tizenhárom menekült volt elszállásolva, ha mindenkiről nem tudni, hogy most hol él, a többségükről hírt tudunk adni.

Menekültek a körmendi plébánossal
Nyugat.hu

A tábor lakói - miután hosszas huzavonát követően a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal engedélyezte magánszálláshely-kijelölésüket - Budapestre költöztek, a Dankó utcai hajléktalan szállóra - kezdi Nagy Viktor. A körmendi plébános káplánja pedig saját autójával vitte ki a táborlakókat a vonatra. A peronon állva integetett, amikor a vonat elindult velük Budapestre.

Volt egy kubai srác, aki amint tudott Ausztriába ment. Ott gyorsan meg is kapta az oltalmazotti státuszt, jó körülmények közé került, kezd beintegrálódni az osztrák társadalomba.

A tábor lakója volt egy afgán menekült is. Ő szintén elhagyta a magyar ellátórendszert. Ő két és fél év alatt három menekültügyi eljárást indított, egyszer sem járt sikerrel. Elhagyta Magyarországot hat hónapon belül megkapta az oltamazotti státuszt. Most Bécsben él. Nyelvtanfolyamra jár és elhelyezkedett egy munkahelyen.

Egy másik lakó Nigériából érkezett Körmendre. Ő lassan két és fél éve van Magyarországon, és szintén folyamatosan nyújt be nemzetközi védelemre irányuló kérelmet. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal elutasítja a kérelmét, majd a közigazgatási határozat felülvizsgálatára hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság új eljárás lefolytatását rendeli el. Ez már egy jó ideje így megy. Ő Budapesten, egy civil szervezet által biztosított szálláson lakik. Nigériai keresztényként vallásos, komoly hitéletet él és így az egyház is segít neki.

Egy pakisztáni fiatalember a körmendi tábor utolsó lakója volt és, akit három napra elfelejtettek Az elfelejtett pakisztáni menekült esete Körmenden, aki három napig nem kapott enni 2017. July 28. 20:04 . Ő végigjárta már a teljes magyar befogadótábori hálózatot Bicskétől Békéscsabán át Körmendig. Ő jelenleg a CEU-n tanul. Az egyetem ugyanis indított egy CEU my University programot és ebben vesz részt hallgatóként.

Nagy Viktor a körmendi tábor menekültjeivel
Bödey Janos / Index

A körmendi tábor egyik legrégebbi lakója egy kongói kérelmező volt. Ő a körmendi tartózkodása alatt kapott oltalmazotti státuszt, majd átszállítottak a Vámosszabadi Befogadó Állomásra. Sajnálatos, hogy a jelenlegi magyarországi menekültügyi jogszabályi háttér nem ismer semmilyen, a már védelemben részesített idegenre irányuló integrációs támogatási lehetőséget, ugyanis azt a magyar menekültügy tudatos leépítésének részeként a kormányzat 2016-ban megszüntette. Így az elismerést követő 30 napig még a befogadó állomáson tartózkodhat a menekült/oltalmazott, majd az állam elengedi a kezet.

A több éve már menekültüggyel foglalkozó jogász szerint időszerű lenne , hogy a menekültügy átpolitizált indulatalapú megközelítése helyett végre visszatérne a diskurzus egy olyan szakmai szintre, ahol a humánum, a nemzetközi kötelezettségek betartása, a tárgyügyben való jogalkotás szakmaisága ismét elérne az európai színvonalat és értékközösséget egyaránt. Ellenkező esetben e tekintetben is kiírjuk magunkat az európai nemzetek köreböl.

Nagy Viktor egyébként azt mondja, hogy bár Vas megyében a lakosok viszonylag sokat tudnak a menekültekről és emberségesen is fogadták őket, azért még mindig lehetnek olyanok, akik tájékozatlanok a témában. Ezért várja a megkereséseket, hogy előadásokat tartson, vagy tájékoztatást nyújtson bárkinek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet