Albérletet és útiköltséget fizetne a kormány a fiataloknak

Új programot hirdettek.

Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja – tudta meg a kozbeszed.hu. A támogatás három lábra épül: bértámogatás, albérleti és útiköltség hozzájárulás.

Az állam négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát átvállalja a munkáltatótól. Ha a munkahely és a lakóhely közötti távolság több mint 60 kilométer, akkor a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető. Hatvan kilométeren túl pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség támogatás biztosítanak.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kijelentette: a kormány tervei szerint a 200 milliárd forintos program 2024 és 2029 között mintegy 84 ezer fiatal munkához jutását segítheti. A programról részletesebben itt olvashat. Ezen belül 60-70 ezren bértámogatásban és 25-30 ezren képzésben részesülhetnek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek